„Kivégzés karácsonykor” – A 80 évvel ezelőtti szomorú december 24-e

Kerek nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1944. december 24-én végezték ki a nyilasok Sopronkőhidán Bajcsy-Zsilinszky Endre politikust, publicistát, magyar nemzeti ellenállót.

Mártíromságáig hosszú utat tesz meg a politikában Bajcsy-Zsilinszky Endre, ugyanis a szélsőjobboldali radikalizmustól, a fajvédelem eszméjétől indulva jut el a polgári ellenzékiek álláspontjáig.

A nyilas számonkérő szék emberei 1944 végén elfogják, a nyilas parlament megfosztja képviselői mentelmi jogától, katonai bíróság elé állítják, majd 1944. december 24-én kötél általi halálra ítélik.

Bajcsy idejében felismeri a történelem parancsát, a magyarságra leselkedő veszélyt, melynek eredményeként a polgári politikusok közül egyedül ő jut el a németellenes fegyveres ellenállási harc vállalásáig.

Bajcsy-Zsilinszky Endre élete utolsó óráit, perceit a legjobban egy lutheránus tisztelendő ismerte. Az a Bárdosi Jenő nevű börtönlelkész, akiről kevesen tudják, hogy szülővárosunk, Pápa Alsóvárosi temetőkertjében nyugszik.

Bárdosi Jenő evangélikus lelkipásztor Dabronyban, az 1960-as években. (A fotó forrása: archív / repró | Kerecsényi Zoltán)

Bárdosi Jenő a Pápa közeli Gecsén született, a nagy múltú Pápai Református Kollégiumban, majd a soproni Ágostai Evangélikus Hittudományi Karon tanult. Több gyülekezetben segédlelkészkedett, többek között Szombathelyen és a Pápa melletti Csöglén. A második világháború szörnyűséges időszakában került Sopronkőhidára fegyintézeti lelkésznek. 1944 karácsony szentestéjének napján egy egész életére tanulsággal bíró, feledhetetlenül szomorú eseménynek lett a tanúja.

Bárdosi Jenő az ötvenes évek elején került vissza Pápa környékére, Dabronyba, és szolgált Nemesszalókon is. Nyugdíjas éveiben Pápán kisegítő lelkészként, valamint a Pápai Református Tudományos Gyűjtemények munkatársaként tevékenykedett. A pápai kertvárosban élt haláláig, 1985-ig.

Bajcsy-Zsilinszky Endre néhai börtönlelkészének pápai nyugvóhelyére 2024. december 23-án – Bajcsy-Zsilinszky kivégzésének idei kerek 80. évfordulója alkalmából – a pápai Petőfi Városbarát Egylet, valamint a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely kis közösségei nevében nemzeti szalaggal átkötött emlékkoszorút vittem.

Bárdosi Jenő 1944 karácsonyára visszaemlékező írását ennyi idő távolából is torokszorító olvasni:

Bárdosi Jenő: Bajcsy-Zsilinszky Endre utolsó órái

1944–45-ben a sopronkőhidai fegyintézet evangélikus lelkésze voltam. A nyilasok még Budapest körülzárása előtt kiürítették a Margit körúti katonai fegyház politikai részlegét és a foglyokat átszállították Sopronkőhidára.

A sopronkőhidai fegyintézet nagy nyomtatott H alakú, háromemeletes épület, ennek egy részét vette igénybe a Margit körúti katonai fegyház. A részleg vezetője Barcsai rendőralezredes volt. Velük érkezett ide a nyilasbíróság is, és elnöke: Dominich Vilmos hadbíró őrnagy. Sopronkőhidán rendezkedtek be. Budinszky Lászlónak, a nyilas igazságügyminiszternek is itt volt a székhelye. Lényegében itt folytatták le Bajcsy-Zsilinszky, Pataki István, Kreutz Róbert és Pesti Barnabás pörét. A tárgyalás teljesen zárt volt. Nagy titokban tartották meg. De látszott, hogy rendkívüli események vannak készülőben, mert 1944. december 20-a táján német SS-alakulatok vették körül Sopronkőhidát.

Engem 1944. december 23-án az esti órákban felszólítottak, hogy további rendelkezésig maradjak szolgálatban. (Mi, fegyintézeti lelkészek ugyanis reggel 8-tól délután 4-ig voltunk hivatalban; nem tartoztunk a katonasághoz, hanem az igazságügyminisztériumhoz.) Akkor már sejtettük, hogy mi következik. Bent maradtam. Este 8 órakor kaptam meg az igazságügyminiszter nyílt parancsát, amelyben közölték, hogy a hajnali órákban végrehajtják mind a négy elítélt kivégzését. Közülük az egyik, Bajcsy-Zsilinszky Endre evangélikus volt. Katolikus lelkésztársamat is utasították, hogy maradjon benn a fegyházban. Este 10 órakor mi, lelkészek újabb rendelkezést kaptunk. Ennek értelmében további utasításig nem hagyhattuk el a lelkészi irodát. Én már ebből a rendelkezésből sejtettem, hogy az ítéleteket hajnalban végrehajtják. Megkíséreltem megmenteni a foglyokat azon a címen, hogy az akkori törvények rendelkezései szerint ünnepnapon senkit nem lehet kivégezni.

December 24-e abban az évben vasárnapra esett, majd a karácsonyi ünnepek következtek. Azt gondoltam, ezen az alapon három nappal ki lehet tolni az ítélet végrehajtását. Időt kellett nyerni, a szovjet csapatok már Budapest alatt álltak, és mi a közeli felszabadulásban reménykedtünk.

A nyilas kormány Kőszegen tartózkodott. Beregfy Károly vezérezredes, honvédelmi miniszter – aki egyúttal vezérkari főnök is volt – elég gyakran elment Kőszegről, és én arra akartam rávenni a hadbírókat, hogy akkor vigyék a vezérkari főnökségre az ítéletet megerősíteni, amikor Beregfy távol van. Ezzel a tervvel és ilyen reményekkel indultam Dominich hadbíró őrnagyhoz. De elébe sem kerülhettem, mert amikor a szolgálatvezető tisztnek elmondtam, hogy törvényadta jogomnál fogva tiltakozásomat kívánom bejelenteni, és el akarom vállalni Bajcsy-Zsilinszky Endre védelmét, ha nem is mint ügyvéd, de mint lelkész, egyszerűen kidobott.

Már jóval elmúlt éjfél, közeledett a hajnal, amikor értem jöttek azzal, hogy menjek fel a zárkaépületbe. A kivégzésig már csak pár óra volt hátra, és ezt az időt a lelkésznek az elítélttel kell töltenie. Még sohasem vettem részt kivégzésen, mert Sopronkőhidán addig nem voltak kivégzések. Közölték velem, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre már korábban kérte, hogy mivel templomba nem engedték, az ünnepre való tekintettel legalább az evangélikus lelkészt engedjék be hozzá. Kérését nem teljesítették. Azt is értésemre adták: Bajcsy-Zsilinszky nem tudja, hogy az ítéletet hajnalban végrehajtják. Ezek ismeretében indultam hozzá, hogy élete utolsó óráiban mellette legyek.

Bajcsy-Zsilinszky Endrét egy földszinti zárkában helyezték el, teljesen egyedül. A helyiségben egy támla nélküli széken, meg egy priccsen és egy zsámolyon kívül semmi más nem volt. A vállas, szép, ősz ember nagyon nyugodtan viselkedett. Amikor beléptem hozzá, levelet írt. Bemutatkoztam, és elmondtam neki, hogy már napok óta kísérletezem, hogy kapcsolatot találjak vele, de sajnos nem sikerült, mivel a közelébe sem engedtek. Ő azt felelte, hallott próbálkozásaimról, és hálás nekem, hogy mihelyt alkalmam nyílt, elmentem hozzá. Hellyel kínált, még egy pár levelet akart megírni, kért várjak, amíg befejezi őket. Amikor elkészült az írással, a leveleket szolgálati úton eljuttatta a hadbírósághoz, hogy továbbítsák a címzetteknek. (Özvegyétől úgy értesültem, hogy ezeket a leveleket nem kézbesítették.)

Kb. reggel 6 óráig beszélgettünk. Ekkor egy katona lépett a zárkába azzal, hogy a hadbíróság hívatja Bajcsy-Zsilinszkyt. Bajcsy-Zsilinszkyn látszott, hogy tudja, miről van szó, de egy arcizma sem rándult meg. Kemény, határozott léptekkel követte az érte küldött katonát. Kb. 10–15 perc múlva tért vissza, és közölte velem, hogy két órán belül végrehajtják a halálos ítéletet. Bár én erről már értesültem, amikor szólni akartam, elcsuklott a hangom, nem tudtam beszélni. A csendet a fegyőr törte meg, aki közölte, hogy a siralomházat a III. emeleten rendezték be. Bajcsy-Zsilinszky belém karolt és elindultunk a siralomház felé. Ebben a zárkában sem volt más, csak egy asztal meg egy támla nélküli fa szék, az asztalon gyertyák között feszület.

Bajcsy-Zsilinszky úrvacsorát vett, utána kérésére beszélgetni kezdtünk. Rám ez a beszélgetés igen mély hatással volt. Nagy érdeklődéssel hallgattam szavait. Elmondta: világosan látja, hogy a nyilas rendszertől ő nem várhat kegyelmet. Beszélt arról is, mik az elgondolásai a magyar közoktatás fejlesztéséről. A magyar nép széles rétegeinek magasabb kultúrszínvonalra emelése érdekében hazánkban már régen meg kellett volna valósítani a nyolcosztályos népiskolát, sőt ezt tovább fejlesztve elérni, hogy minden gyermeknek középiskolai végzettsége legyen. Ennek az iskolareformnak a megvalósítása, véleménye szerint, óriási eredményekhez vezetne. Miközben beszélt, egyszerre kintről puskaropogás hallatszott. Ebből megtudtuk, hogy a három kommunista ifjúmunkáson végrehajtották az ítéletet. Tehát már nagyon közel volt az a pillanat, amikor Bajcsy-Zsilinszkyt is elvezetik. Ő is tudta ezt, de nem tört meg. Felemelte fejét, megfogta a kezemet és így szólt: „Lassan rám kerül a sor.” Pár percnyi csend után inni kért. Én számítottam erre, és több bort vittem magammal az úrvacsorához, mint amennyire szükség volt. A maradékot felajánlottam neki. Bajcsy-Zsilinszky ivott egy keveset, utána azonban rosszul lett, és intett, hagyjam magára. Pár perc múlva már jobban érezte magát és visszahívott. Azt mondta, hogy kérése lenne hozzám: még egy levelet írt, ez teljesen személyes jellegű, nem akarja, hogy hivatalosan továbbítsák feleségének. Ez a levél – mint mondotta – politikai végrendeletét tartalmazza. Vállalnám-e, hogy eljuttatom a feleségéhez?

Nekünk, lelkészeknek nem volt szabad levelet átvennünk a foglyoktól, de Bajcsy-Zsilinszky kérésének eleget akartam tenni. Megkértem a velünk levő öreg fegyőrt, egy becsületes, jó érzésű embert, az azóta elhunyt Kalmár Józsefet, fordítson hátat nekünk, és tegyen úgy, mintha semmit sem látna. Úgy éreztem, hogy mint demokratikus érzelmű magyar embernek minden kockázat ellenére vállalnom kell azt, hogy teljesítsem egy halálra ítélt hazafi utolsó kérését. A levelet átvettem és reverendámba rejtettem, bár tudtam, hogyha megmotoznak és megtalálják nálam, én is kötelet kapok. 1945. április 22-én adtam át feleségének ezt a levelet, és akkor értesültem arról, hogy Bajcsy-Zsilinszky ebben vázolta a szovjet hadsereggel való együttműködésre és az ország háború utáni fejlődésére vonatkozó elgondolásait.

Végül elmondta Bajcsy-Zsilinszky, hogy szeretné, ha Tarpán helyeznék végső nyugalomra. Bizonyos volt benne, hogy a magyar nép megőrzi emlékét, megérti cselekedetét, törekvéseit, megvalósítja céljait, és hogy özvegyéről megfelelően gondoskodni fognak. Azt üzente általam feleségének, hogy rendezze iratait, és adja ki őket.

Kb. reggel 1/2 8 óra tájban egy magyar honvéd jött érte könnyes szemekkel. Később megtudtam, ő is tarpai volt, és jól ismerte Bajcsy-Zsilinszkyt. Megállt az ajtóban, egy pillanatig nem szólt senki. Bajcsy-Zsilinszky törte meg a csendet a katonához szólva: „Na fiam, nekünk mennünk kell?” A katona válasz helyett elsírta magát. Bajcsy-Zsilinszky kezet nyújtott neki, a katona lehajolt és megcsókolta Bajcsy-Zsilinszky kezét. Néhány pillanatig ismét csendben álltunk, majd Bajcsy-Zsilinszky megölelt és jobbról-balról megcsókolt. Azután elindult. A balján mentem vele, és sírással küszködtem. Szótlanul haladtunk az udvarra vezető ajtóig. Ott el kellett válnunk, mert a rendelkezések értelmében én nem mehettem tovább.

Ezután drámai gyorsasággal peregtek az események. Bajcsy-Zsilinszky bátran, emelt fővel ment a katonák között. A kivégzés színhelyére érve, a hadbíróság elnöke, Dominich felolvasta az ítéletet: kötél általi halál. Bajcsy-Zsilinszky nyugodtan végighallgatta, majd a hadbíróság felé fordult és csak ennyit mondott: „Uraim! A történelem engem fog igazolni. Isten mindent lát. Én jó ügyért halok meg.” Engem már csak a kivégzés után vezényeltek a tett színhelyére. Aznap este egészen titokban elszállították a halottakat, Bajcsy-Zsilinszky és a három kommunista ifjúmunkás tetemét a fegyintézeti temetőbe. Én a temetésen nem vettem részt, de megbízható embereim ott voltak és így pontosan értesültem arról, hogy melyik sírba kit temettek. Ennek volt köszönhető, hogy a háború után nem kellett sokáig keresnünk a sírokat. Bajcsy-Zsilinszky Endréné 1945. április 22-én Sopronkőhidára utazott. Együtt mentünk ki a temetőbe, én megmutattam neki férje sírját. Kormányunk teljesítette a nagy hazafi végső akaratát: kívánságának megfelelően Tarpán temették el. Népünk ma is őrzi emlékét.

(Forrás: Vigh Károly /szerk./: Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről. /Nemzet és Emlékezet – sorozat./ Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984.)

„Már gyermekkorától készült a közügyekre, tanult, alkotott rendületlenül, – lett államférfi, vállalva annak minden terhét. A politikában átbarangolta a konzervatívoktól a liberálisokig kígyózó kanyargókat. Következetesen kiállt a patrióta polgárság ügyeiért, szemben a feudális oligarchiák maradiságával. Ilyen szellemiséggel írta cikkek százait, számos könyvét, szerkesztett újságot, vállalt vitákat… Később Illyés Gyula írta: »Benne van nemzeti történelmünkben, de – mindnyájan érezzük – még nem a helyén.« Igen, amíg intézmények, utcák tucatjai nevét viselik, a történészek és a politikusok többségükben mintha bizonytalankodnának...”

(Forrás: Kerecsényi Zoltán /szerk./: „Szeretnék néha visszajönni még...” – Bajcsy-Zsilinszky Endre pálkövei emlékképei. Kővágóörs Önkormányzata, Kővágóörs–Pálköve, 2017.)

* * *

„Négy hónappal a kivégzés után a Sopron vármegyei főispáni hivatalban fölvettek egy jegyzőkönyvet Bajcsy-Zsilinszky Endre utolsó óráiról. Bárdosi Jenő, a sopronkőhidai fegyház evangélikus lelkésze volt az egyetlen tanúja ezeknek a történelmi óráknak; vallomását más bizonyíték nem erősítheti meg, de ennek az egyetlen tanúnak szavához kétség nem fér.

A szószerinti jegyzőkönyv:

Készült Sopronban, 1945. évi április hó 26-án a főispáni hivatalban.

Jelen vannak alulírottak.

Megjelenik Bárdosi Jenő fegyintézeti evangélikus lelkész sopronkőhida-telepi lakos és igazság bemondására történt figyelmeztetés után előadja:

»Dr. Bajcsy-Zsilinszky Endre Kőhidára való szállítása időpontjára vonatkozólag értesülésem nincsen, mert a fegyintézet teljesen külön állt a hadbíróságtól; minket az általuk beszállítottakról nem is értesítettek, sőt nekünk az első időben lelkipásztori gondozásokra sem adtak módot.

1944. december hó 23-án este 10 órakor kaptam kirendelést, hogy másnap reggel 8 órakor történő kivégzésén jelenjek meg, és az elítéltet utolsó lelki vigasztalásban részesítem. Akkor közölték velem azt is, hogy dr. Bajcsy-Zsilinszky Endrét fogják három másik társával kivégezni. December hó 24-én reggel mentünk be a kivégzésre ugyancsak kirendelt róm. kat. fegyintézeti lelkésszel együtt. A kirendelő parancs szerint reggel öt órakor jelentkeztünk a fegyintézet katonai részénél. Bevezettek dr. Bajcsy-Zsilinszky képviselő úrhoz. Egy földszinti zárkában ült egy kis zsámolyon és egy székre helyezett gyertya világánál levelet írt. Mielőtt bementem közölték velem, hogy már előbb kérte, hogy a fegyintézet evangélikus lelkészét küldjék be hozzá, mert a közeledő nagy ünnepre való tekintettel, mivel templomba nem engedték, úrvacsorát akarna venni. Közölték velem azt is, hogy ő még nem tudja, hogy a mai nap folyamán végre lesz rajta hajtva a halálos ítélet. Én ezt tudva, nem is mondtam neki, hogy az ítélete végre lesz hajtva.

Nagyon szívélyesen üdvözöltük egymást, leültem melléje; nagyon hálásan köszönte azonnal, hogy ilyen kora reggeli órákban már eleget tettem kérésének. Lélekben nagyon megindulva ültem bizony mellette. Először a levélre, amelyet írt terelte a szót; elmondta, hogy feleségének ír a karácsony közeledtére való tekintettel. Vázolta nekem, hogy mi van a levélben. Elsősorban írt az iskola-politikájáról. Kifejtette a levélben, hogy minden magyar számára nyolc osztályos népiskolát gondol. Külön szakirányú népiskolát ipar és kereskedelemmel foglalkozó emberek számára, és külön irányút a gyár munkásai gyermekei számára.

Szükségesnek tartotta, hogy minden ember a nyolc népiskola elvégzése után négy polgári iskolai osztályt is elvégezzen. Ezzel az általános népoktatás befejeződnék. Levélben kitért arra, hogy tisztában van azzal, hogy a nyilas rendszer őnéki nem fog kegyelmet adni. Kérte feleségét, hogy hátra lévő életét iratainak rendezésével és kiadásával töltse el. Arra intette feleségét, hogy maradjon Révfülöpön, és ott várja be az eseményeket. Végül áldáskívánás volt felesége részére.

Közben, amíg levelét vázolta hat óra lett. Megjelent egy katona, és a hadbíróság elé hívatta. Rám nézett, látszott rajta, hogy rögtön tudja, hogy hogyan áll a helyzet, de egy arcizma sem rándult meg. Kemény határozott lépésekkel elment. Körülbelül 10-15 perc múlva visszajött, és közölte velem, amit már sajnos, én úgyis tudtam, hogy két órán belül a halálos ítéletet végre fogják hajtani.

Szinte a lélek mélyéig megindulva, hangtalanul álltam egy pillanatig mellette. Belém karolt, és elindult a már akkorra siralomházzá átalakított harmadik emeleti cellája felé. Amikor bementünk, a fal melletti kis asztalon már két égő gyertya között ott állt a feszület. Dr. Bajcsy-Zsilinszky Endre összekulcsolt kézzel állt meg a feszület előtt, és hosszan csendesen imádkozott. Én oldalt álltam mellette. A két őrtálló katona kívül maradt, az ajtó előtt.

Amikor imáját elvégezte, legelső szava az volt, tisztelendő atyám, először a lelkemmel akarok rendbe jönni, kérem, szolgáltassa ki nekem az Úr szent asztalát, ő elővette a kis Bibliáját, és azt mindvégig a kezében is tartotta. Az Úrvacsorai szertartásunkban van nekünk, evangélikusoknak többek között egy kérdésünk: megbocsátasz-e szíved szerint minden ellened vétkezőnek, amiképpen hisszük, hogy Krisztus érdemeiért Isten nekünk is megbocsát? Amikor a szertartásban ehhez a kérdéshez értem, képviselő úr megfogta a kezemet, és nagyon megrendülve mondta: megbocsátok minden ellenem vétkezőnek.

A szent vacsorának kiszolgáltatása után leültünk az ágyra egymás mellé. Én engedtem, hogy ő terelje a vágányra a beszélgetést, amelyre ő az utolsó órájában akarja. Ő azonnal vallási kérdésre terelte a szót. Elmondta, hogy ő rendületlenül hisz Istenben. Ezt a megpróbáltatást is Isten kezéből fogadja el, ezért olyan nyugodt és erős, mert rendületlenül hiszi, hogy Isten, aki látja lelkét, neki kegyelmes lesz, és lelkét üdvözíteni fogja. Elmondta, hogy minden törekvése mindig az volt, hogy a magyarságot szolgálja, és hisz abban, hogy magyar népe megfogja őt érteni, törekvéseit, céljait valóra váltja.

Feleségéről beszélt, azután elmondta, hogy nem régen nősült, feleségét, rajongásig szereti, és csak az bántja, hogy neki most ilyen nagy fájdalmat szerez, de hiszi, hogy felesége kap Istentől erőt az ő elvesztése elviselésére. Kért, hogy ügyeljek arra, hogy levele elmenjen. Mintha csak megérezte volna, mondta, írt ma a feleségének, amelyre a részleteket 6 óra előtt nekem felolvasta. Én meg is ígértem, hogy ügyelni fogok rá, hogy levele majd elmenjen. (Ellen is őriztem, 26-án ajánlott levelet Révfülöpre elküldte a hadbíróság).

Aztán arról beszélt, hogy Tarpán szeretne nyugodni, azért, ha a helyzet rendeződik, keressem fel feleségét, mondjam meg neki, hogy holtestét exumáltassa, és Tarpára szállítva, ott helyezze végső nyugalomra a református temetőben, mivel ott evang. temető nincsen. Én ezt természetesen meg is ígértem. (Ígéretemet április 22-én, amikor felesége itt volt, valóra is váltottam, özvegyével közöltem.) Bizonyosra veszem úgymond, hogy az egész tarpai nép sorfalat fog állni, amikor a református templom harangjának zúgása között poraimat Tarpára szállítják.

Amikor ideértünk a beszélgetésben, behallatszottak kívülről a fegyverdörrenések, amellyel a másik három ítéletet előtte végrehajtották. Megrendülés nélkül, keményen emelte a fejét, megfogta a kezemet és annyit mondott: Lassanként rám kerül a sor. Kis italt kért. Az Úrvacsorai kehelyben volt kb. 3 deci bor. Kértem, hogy ezt fogyassza el, de különben is az egyik őr az ajtó elől rögtön elment italért. Hozott is kb. szintén 3 deci bort. Közben Sós hadnagy odaadta neki a körülbelül fél liternyi pálinkáját is. A bort megitta, pár korty pálinkát is ivott. Ekkor kis diaréja (hasmenése) jelentkezett, arra kért, hogy pár pillanatig hagyjam magára. Kimentem, néhány perc múlva kinyitotta az ajtót, és kért, hogy ismét menjek be. Természetesen azonnal mentem. Pár percig beszélgettünk. Arról beszélt, hogy feleségének nincs ugyan nyugdíja, de hiszi, hogy a magyar társadalom az ő özvegyéről gondoskodni fog, amire én biztosítottam, hogy az egészen bizonyos.

Ekkor megjelent egy őr, és nagyon tisztelettudóan – tisztelegve – kérte: Képviselő úr legyen szíves jönni. Képviselő Úr felállt. Egy pillanatig szó nélkül álltunk egymás mellett, akkor átölelt, jobbról-balról megcsókolt, és azt mondta: az egyik legyen búcsúcsók szeretett egyházam számára, a másik, az utolsó pillanatokban velem lévő lelkészem számára. Azután ismét megcsókolt jobbról-balról, és kissé elfátyolosodott hangon arra kért, hogy emlékét adjam át feleségének, amit én hangtalanul, magam is sírással küszködve, ígértem meg neki. Arra kért, hogy az utolsó órák emlékét mondjam el majd feleségének.

Aztán elindult….

Vele mentem balján én is. Amikor kiléptünk a zárkából, a kívül álló két őr tisztelgett. Az egyikkel kezet fogott. Lelkére kötötte, hogy legyen jó magyar. Amikor a másikhoz ért - aki vagy falubelije, vagy közeli ismerőse volt - azzal is kezet fogott, amikor ez a magyar katona egyszer csak megcsuklott, ráhajolt a kezére, és megcsókolta Bajcsy-Zsilinszky kezét. Lelket rendítő pillanat volt ez. Zsilinszky ezután szótlanul jött velem. Az ajtónál - a rendelkezés szerint - én elváltam tőle. Azt láttam még, amikor utána néztem, hogy felemelt fővel, bátran, keményen megy őrei között. Én már csak a kivégzés után lettem a kivégzés helyére kirendelve, csupán a Miatyánk elmondására. Hogy temetésén ott lehessek, és sírba szálló porát megáldhassam, ezen kérésemet elutasították.

Ebben az ügyben több előadnivalóm nincs.«

Jegyzőkönyv, felolvasás után aláíratott

Kmft

       Baditz s.k. titkár                                                                                Bárdosi Jenő  kőhidai fegyintézet  ev. lelkésze                                                        

Kedl Matild sk.

jegyzőkönyvezető”

2024. december 23-án írta-összeállította: 

Kerecsényi Zoltán, a pápai Petőfi Városbarát Egylet, valamint a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely ügyvivője

(Fotók forrása: BZSESZÖM | https://www.facebook.com/bzseszom)

Bárdosi Jenő evangélikus lelkipásztor dabronyi konfirmandusokkal az 1960-as években. (A fotók forrása: archív / repró | Kerecsényi Zoltán)

Karácsonyváró egyleti kerekasztal

Karácsonyváró, műkedvelő kerekasztalt tartottak a pápai Petőfi Városbarát Egyletben.

A 2024-es esztendő utolsó egyleti kerekasztalán előbb meggyújtották az adventi koszorú mind a négy gyertyáját, majd idősebb Kerecsényi Zoltán egyleti önkéntes ismertette Szent István vértanúságának történetét az Apostolok cselekedeteiből (6,1–8,2). Szent István, az első keresztény vértanú ünnepe minden évben karácsonykor van. Mint elhangzott, Pápa város címerében ő látható. Ő a város és a Fő téri Nagytemplom védőszentje.

István vértanú egyike volt a jeruzsálemi keresztény közösség első hét diakónusának, akiket a hívők Kr. u. 36-ban az apostolok segédeivé választottak. A jeruzsálemi görög nyelvű zsinagóga elöljárói a szanhedrin elé állították, és amikor előttük is nyíltan hirdette Jézus istenségét, a csőcselék megrohanta, kihurcolta a városból és agyonkövezte. A kapu, amelyen végső útjára indult, Jeruzsálemben ma is az István-kapu nevet viseli.

Pápa város címere az 1903-ban kelt címerleírás szerint: „Kék mezőben, zöld talajon, egy ferdén felállított ezüst pajzs előtt, mely keresztbetett zöld pálmaágat visel, Szent István első vértanú diakónus ruhában, t.i. fehér ingben s arra húzott arany hímzésű és bojtú vörös dalmatikában, a dicsőség fénykörével övezett födetlen fejjel, jobbra fordulva, kezét imára kulcsolva térdepel, míg feje felett a megköveztetést jelző három kő, a pajzs jobb sarkában ezüst félhold, a bal sarokban pedig hat ágú csillag látható.” (Forrás: Pápa címere – A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából. = https://hu.wikipedia.org/wiki/Pápa_címere; letöltés ideje: 2024. december 19.)

Az egylet ügyvivője, (ifjabb) Kerecsényi Zoltán egy nagyméretű, 5. századi ókeresztény templomról, a Santo Stefano Rotondo néven ismert kerektemplomról beszélt kiselőadásában. A Santo Stefano Rotondo Olaszország fővárosában, Rómában, a Celio-dombon (a Mons Caeliuson), a település legmagasabb pontján áll, melyet még Simplicius pápa (468–83) szentelt fel. Évszázadokon át szépítették ezt a tekintélyes épületet, 570 esztendeje, 1454 óta pedig szorosan kapcsolódik magyar történelmünkhöz. Mindmáig a magyarság nemzeti templomának számít az „örök városban”, s ez volt 1946 és 1975 között a 80 esztendeje, 1944-ben veszprémi püspöknek kinevezett Mindszenty József (1892–1975) bíboros címtemploma is. 570 éve V. Miklós pápa (1447–1455) adományozta oda az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a Pálos Rend számára, akik monostort létesítettek a tőszomszédságában.

A nem egy magyar emléket őrző, patinás keresztény építményben Veszprém vármegyei vonatkozású is akad. Egy bizonyos Niccolò Circignani „Pomarancio” (1524–1596) firenzei festőmester a 226. római pápa, XIII. Gergely (1502–1585) megrendelésére mártíromságot szenvedett keresztény vértanúk megpróbáltatásait-megkínzásait szemléltető jeleneteket alkotott az ősi imahely belső falfelületeire, így a protomártír Szent István élettörténetéből és legendájából vett epizódokat is. Az egyik ilyen freskó felett a következő írás olvasható: „B. Stephanus Sancti Stephani Hungarorum Regis predicit ortum.” = „Boldog István előre tudatja Szent Istvánnak, a magyarok királyának világra jövetelét.” Fekvő, jobb könyökére dőlő nőalakot látni a festményen, Géza nagyfejedelmünk (945–997) felesége, Sarolta (950 körül–1008 körül) ő, vagyis első magyar királyunk, Szent István (975–1038) édesanyja, akinek az ágyánál megjelenő István vértanú megjövendöli fiúgyermeke születését.

A pápai Nagytemplom egyik mennyezeti freskóján – egy ún. grisaille-képen – ennek a római műnek a másolatát lehet felfedezni. Ez a római, Santo Stefano Rotondobeli ábrázolás volt az ihletője a 300 éve született legjelentősebb barokk freskófestőnek, Franz Anton Maulbertschnek. Maulbertsch (1724–1796) a 225 esztendeje elhunyt, tehetős egyházi mecénás, gróf galántai Eszterházy Károly (1725–1799) váci-egri püspök megbízásából készítette el a római templom magyar vonatkozású replikáját 1782 tájékán, az akkor épülő-szépülő pápai főplébániatemplom szentélyében. A 16. századi, magyar témájú olasz falfestmény eredetijét nemrégiben hozzáértő szakemberek tisztították meg a rárakódott, sok évszázados portól és piszoktól, így manapság újra a régi fényében tündököl. Sőt, 2022-ben, a Szent István Társulat gondozásában Magyar emlékek római temploma – A Santo Stefano Rotondo ábrázolásai címmel egy hallatlanul érdekes kötet is napvilágot látott – tudhattuk meg az egylet ügyvivőjének előadásából. (Kiselőadásának írásos összefoglalóját lásd alább!)

Továbbá Kerecsényi Zoltán bemutatott egy egészen friss kötetet is, az első világháború kitörésének idei, 110. évfordulója kapcsán Anthony Richards történész-levéltáros Karácsonyi tűzszünet, 1914 – Ahogy a részt vevő katonák látták (Peko Kiadó – Hadiakadémia, 2024) című művét.

„1914 karácsonyakor valami egészen rendkívüli dolog történt az első világháború nyugati frontjának egyes szakaszain. Annyira különleges, hogy aztán soha többé nem ismétlődött meg ebben a formában. A karácsony közeledtével az arcvonal több részén, egymástól függetlenül, nem törődve az esetleges hadbírósági következményekkel a szemben álló felek katonái abbahagyták a harcot, és helyi tűzszünetekben egyeztek meg. Néhol beszélgetésbe elegyedtek a senki földjén, kisebb ajándékokkal kedveskedtek egymásnak… Karácsonyeste pedig még hihetetlenebb dolgok történtek: kivilágított karácsonyfákat tettek ki a mellvédekre, és karácsonyi énekeket énekeltek felváltva, amitől a másik fél katonái egészen meghatódtak… Ez a fegyvernyugvás egyes helyeken több napig, és van, ahol több hétig folytatódott. Még közös focizásra is sor került, és jellemző volt, hogy a német katonák az angol focibajnokság eredményei után érdeklődtek az angoloknál… A könyv ezt az egyedülálló történést járja körül, és arra keresi a választ, hogyan alakulhatott ki ez a különleges tűzszünet, és miért nem ismétlődött meg a továbbiakban. 

A csupán pár hónappal azelőtt háborúba sodródott európai országok katonái olyan helyzetben találták magukat, amire senki sem számított: a véres lövészárok-háború patthelyzetében. Különösen igaz volt ez a nyugati frontra, és azon belül is a mélyen fekvő Flandriára, ahol a németek néztek farkasszemet a britekkel és a franciákkal, és ahol a természeti körülmények tovább súlyosbították a helyzetet: ősz végére sártengerré változott a vidék, és a lövészárkok megteltek vízzel. Az ellenséges árkok néhol csak néhányszor tíz méterre voltak egymástól, a szemben álló felek katonái hallótávolságon belül élték az életüket, ami különös, az otthon maradottak számára érthetetlen lelki közelséget teremtett köztük. Ekkor még jellemzően családos emberek harcoltak az első vonalban. 

A véres európai polgárháború szörnyű realitásai azt eredményezték, hogy ők már javarészt nem voltak életben a következő év végére, és a felsőbb parancsnokságok is intézkedéseket vezettek be a frontbarátkozás megszüntetésére. Az 1914-es karácsonyi tűzszünet a régi európai világ egyik utolsó lobbanása volt a háború technicizálódása és teljes elembertelenedése előtt. A könyv amellett, hogy emléket állít az eseménynek, és megismertet bennünket az első világháborús hadviselés sok részletével, alkalmat kínál a számunkra, hogy elgondolkozzunk a 20. századi történelmünk mélyebb összefüggésein.” (Karácsonyi tűzszünet, 1914 – Ahogy a részt vevő katonák látták. = https://pekobooks.hu/konyvek/anthony-richards-karacsonyi-tuzszunet/; letöltés ideje: 2024. december 19.)

Végül Kerecsényi Zoltán – felelevenítve egy ősi, karácsonyi népszokást – kezébe vett egy szép, piros almát, s azt annyi részre vágta fel, osztotta szét, amennyien az asztal körül helyet foglaltak az egyletiek. Mindenki elfogyasztotta a maga almadarabkáját, közben azt kívánva, hogy összetartásuk a következő évben is megmaradjon. Működésének tizedik évfordulóját fogja ünnepelni a kis lokálpatrióta civil társaság 2025-ben.

A programon közös verselés és éneklés is zajlott. Kovács Attiláné Vajda Edit nyugdíjas ének-zene tanár vezetésével elhangzott a Fel nagy örömre kezdősorú karácsonyi ének, Gárdonyi Géza (1863–1922) Pápa vidéki néptanító-kántortanító, író, költő, újságíró szerzeménye, illetve az evangélikus énekeskönyvből a 168-as számú Dicsőség mennyben az Istennek. 

Antal Ferencné, Varga-Gedő Lenke, Róth Ilona egyleti önkéntesek tolmácsolásában kortárs alkotók: Tóthárpád Ferenc A hírhozó, Egyed Emese Könyörgés, Kanizsa József Jézus karácsonyi üzenete, valamint a Karácsonyi ének száll című költeményeit hallgathatták meg a jelenlévők. Mező Lászlóné egyleti önkéntes Dutka Ákos (1881–1972) Karácsonyi beszélgetés az Úr Jézussal 1923-ban és Kerecsényi Zoltán egészen friss, Szaloncukor címet viselő poémáját szavalta el. Oláh Sándorné Nagy Gabriella a bakonyszentiváni születésű László Keresztély Gyula (1905–1976) bencés gimnáziumi tanárról, azon kívül Farkas Károly (1899–1967) néhai pápai, római katolikus lelkipásztorról emlékezett meg. P. Tófeji Mária Valéria saját készítésű könyvjelzőkkel lepett meg mindenkit, Zábrák Károlyné pedig szintén a saját maga által formált-sütött-díszített mézeskalács betlehemet mutatta be.

Sajnos, az ünnepváró örömbe némi üröm is vegyült. Többen megdöbbenésüknek adtak hangot, miszerint a helyi médiából kellett értesülniük, hogy elkobozták az egylet Városbarát nevét. („Pápai Polgárok Városbarát Egyesület” = https://papaimediacentrum.hu/Kozel_400_helyre_visznek_boldogsagot_/; letöltés ideje: 2024. december 19.)

A 2015-ben Kerecsényi Zoltán által kitalált, életre hívott, mindmáig szívvel-lélekkel szervezett-vezetett civil társaság, a pápai Petőfi Városbarát Egylet kilenc esztendős múlt most novemberben. Elsősorban pápai Városbarát Egylet néven indult, majd a Petőfi-bicentenáriumra (2022–23) a Pápán Petrovicsból Petőfivé vált néhai, jeles diák tiszteletére kiegészült Petőfire, pápai Petőfi Sándor Városbarát Egyletre a szervezet neve (a könnyedség érdekében a használt rövidítés: pápai Petőfi Városbarát Egylet, vagy pápai Petőfi Egylet, vagy városbarátok; az „elsősorban pápai”-t mint mottót meghagyták). Így ismerték-ismerik, emlegették-emlegetik az egyletet mind a mai napig Pápán. 2015-től fogva szüntelenül ekképp tevékenykedtek, tevékenykednek.

Mindezeket a félreértések elkerülése érdekében muszáj ezúton is nyilvánvalóvá tenni a városi híradásokban a minap megjelent név kapcsán. A „Pápai Polgárok Városbarát Egyesület” nem azonos a pápai Petőfi Városbarát Egylettel. Érdekes, hogy éppen ez, a mintegy tíz esztendeje általuk választott, viselt, használatos Városbarát név tetszett meg 2024 karácsonya felé közelítve egyeseknek. A magyar nyelv eléggé gazdag ahhoz, hogy legalább tízféle, rokon értelmű, hasonló jelentésű elnevezést lehetett volna találniuk (pl. Városkedvelők, Városszeretők stb.). Etikai szempontból „kissé” aggályos, vagy nem eléggé fair ez. Hacsak nem szándékos. Sejtik, hogy kinek/kiknek az eszköztárába szoktak tartozni az efféle „demokratikus” módszerek. Egyébként korábban is voltak már hasonló elcsaklizásra példák lokálisan; eztán tendenciává fog válni szülővárosunkban?! – adtak hangot megdöbbenésüknek a pápai Petőfi Városbarát Egylet önkéntesei, akik a félreértések elkerülése végett nyomatékosították, hogy nem a „Pápai Polgárok Városbarát Egyesület” kinyilatkoztatott céljaival – pl. környezetvédelem, jótéteményesség stb. – merülnek fel aggályaik, hisz azokat bárkik szabadon a zászlajukra tűzhetik, s azok becsülendők lehetnek az ún. közjó szolgálatában, hanem a felvett név, az elnevezés tekintetében.

2025-ben működésének tizedik évfordulóján túl Nagy László (1925–1978) háromszoros József Attila-díjas, Kossuth-díjas és nemzetközi Botev-díjas népi író-költő, műfordító, grafikus születésének 100. évfordulójára készül a pápai Petőfi Városbarát Egylet közössége – tudtuk meg az ankéton.

Az egyleten belül 2018 óta működik a Szladik János (1828–1893) 1848/49-es honvéd tűzmester, városi filantróp nevét viselő Szladik János Karitatív Sejt, mely a látókörébe kerülő rászorulók megsegítésére tartós élelmiszercsomagokat szokott összeállítani, adományozni – kevésbé látványos módon. Így lesz ez az idei karácsonyhoz közeledve is – tájékoztatott Kerecsényi Zoltán egyleti ügyvivő.

– vgy –

(Forrás, fotók, további információk: https://www.facebook.com/petofiegyletpapa)

***

Szent István, a vértanú és Szent István, a király emlékezete

Egy nagyméretű, 5. századi ókeresztény templom, a Santo Stefano Rotondo néven ismert kerektemplom áll Olaszország fővárosában, Rómában, a Celio-dombon (a Mons Caeliuson), a település legmagasabb pontján, melyet még Simplicius pápa (468–83) szentelt fel. Évszázadokon át szépítették ezt a tekintélyes épületet a helyiek. 570 esztendeje, 1454 óta pedig szorosan kapcsolódik magyar történelmünkhöz. Mindmáig a magyarság nemzeti templomának számít az „örök városban”, s ez volt 1946 és 1975 között a 80 esztendeje, 1944-ben veszprémi püspöknek kinevezett Mindszenty József (1892–1975) bíboros címtemploma is. 570 éve V. Miklós pápa (1447–1455) adományozta oda az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a Pálos Rend számára, akik monostort létesítettek a tőszomszédságában.

A Jeruzsálem falain kívül, a Názáreti Jézus Krisztus megvallásáért halálra kövezett első keresztény vértanú, Szent István (1 körül–36/40 körül) – az első hét diakónus egyike – tiszteletére emelt római kerektemplomot a korai keresztény időszakból fennmaradt legszebb körtemplomként tartják számon. Különleges, magyar vonatkozású feliratra lelhet benne az odalátogató: „Natum quem gelidum vides ad Istrum Romana tegier viator urna. Non mirabere si extimabis illud. Quod Roma est Patria omnium fuitque.” = „Vándor, ha látod, hogy az, ki a fagyos Dunánál született, most római sírban pihen, ne csodálkozz: Róma mindannyiunk hazája.” Öt évszázada, hogy elhunyt a néhai jeles humanista költő, a pannóniai születésű erdélyi főesperes, a Rómában pápai gyóntatóként szolgált Lászai János (1448–1523), akinek itteni márványsírköve őrzi ezt a megkapó, verses feliratot.

A nem egy magyar emléket őrző, patinás keresztény építményben Veszprém vármegyei vonatkozású is akad. Egy bizonyos Niccolò Circignani „Pomarancio” (1524–1596) firenzei festőmester a 226. római pápa, XIII. Gergely (1502–1585) megrendelésére mártíromságot szenvedett keresztény vértanúk megpróbáltatásait-megkínzásait szemléltető jeleneteket alkotott az ősi imahely belső falfelületeire, így a protomártír Szent István élettörténetéből és legendájából vett epizódokat is. Az egyik ilyen freskó felett a következő írás olvasható: „B. Stephanus Sancti Stephani Hungarorum Regis predicit ortum.” = „Boldog István előre tudatja Szent Istvánnak, a magyarok királyának világra jövetelét.” Fekvő, jobb könyökére dőlő nőalakot látni a festményen, Géza nagyfejedelmünk (945–997) felesége, Sarolta (950 körül–1008 körül) ő, vagyis első magyar királyunk, Szent István (975–1038) édesanyja, akinek az ágyánál megjelenő István vértanú megjövendöli fiúgyermeke születését. A Veszprém vármegyei Pápa városában, a Fő téri Nagytemplom egyik mennyezeti freskóján – egy ún. grisaille-képen – ennek a római műnek a másolatát lehet felfedezni. Ez a római, Santo Stefano Rotondobeli ábrázolás volt az ihletője a 300 éve született legjelentősebb barokk freskófestőnek, Franz Anton Maulbertschnek. Maulbertsch (1724–1796) a 225 esztendeje elhunyt, tehetős egyházi mecénás, gróf galántai Eszterházy Károly (1725–1799) váci-egri püspök megbízásából készítette el a római templom magyar vonatkozású replikáját 1782 tájékán, az akkor épülő-szépülő pápai főplébániatemplom szentélyében. A 16. századi, magyar témájú olasz falfestmény eredetijét nemrégiben hozzáértő szakemberek tisztították meg a rárakódott, sok évszázados portól és piszoktól, így manapság újra a régi fényében tündököl. Sőt, 2022-ben, a Szent István Társulat gondozásában Magyar emlékek római temploma – A Santo Stefano Rotondo ábrázolásai címmel egy hallatlanul érdekes kötet is napvilágot látott.       

Pápán nemcsak az említett freskómásolat emlékeztet az első magyar uralkodóval kapcsolatos legendákra. Egy napjainkban is közszájon forgó monda szerint: István király még csecsemőként ezen a helyen mondta ki először a papa szót, és ezért örömében Géza fejedelem a Papa nevet adta ennek a városnak, ami a későbbi idők során Pápává alakult. Egy másik szerint: az államalapító itt találkozott össze azzal a Rómából visszatérő küldöttséggel, akiktől itt kapta kézhez a II. Szilveszter pápa (938–1003) által adományozott koronát (nem a ma ismertet, mert az sohasem volt Istváné), melyet ekképp fogadott: „Ecce papa misit mihi coronam!” = „Íme, a pápa koronát küldött nekem!” S a pontifex iránti tiszteletből ezt a helyet Pápának nevezte el. Vagy így lehetett, vagy sem, tény, hogy máig nem veszett ki a pápaiakból a régmúlt, illetve a hajdani neves személyiségek, továbbá a többféle művészeti értékek iránti érdeklődés szeretete. A különféle bibliai, történelmi témákat bemutató produktumok létrehozóira (a Circignanikra, a Maulbertschekre stb.) pedig mint „szorgalmasan keresőkre” (Péld 8,17) is tekinthetünk. Máig segíthetnek megérteni a tanításokat és máig segíthetnek levonni a szükséges tanulságokat. Figyeljünk csak oda rájuk!

Kerecsényi Zoltán

„B. Stephanus Sancti Stephani Hungarorum Regis predicit ortum.” = „Boldog István előre tudatja Szent Istvánnak, a magyarok királyának világra jövetelét.” – 16. századi, magyar vonatkozású falfreskó a római Santo Stefano Rotondóban. (Kép-forrás: Internet)

Békés 2024-es karácsonyi ünnepeket és reményteljes, boldog 2025-ös új esztendőt kívánunk mindenkinek! – Petőfi Egylet, Pápa

„A nép, a mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; a kik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök!” (Ézs 9,2)