Nyolcvanadik évforduló – „A halott katona nem ellenség”

Európa sok országában esztendőről-esztendőre május 8-án ünneplik a második világháború (1939–1945) európai befejezésének emléknapját, a győzelem napját. 1945-ben ezen a napon értek véget a világháború harcai Európában; e napon tette le a fegyvert a náci Németország hadserege az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és a Szovjetunió szövetséges hadereje előtt. A hitleristák bukásával lelepleződött az ideológiai gyűlölet, a kegyetlenség, a holokauszt borzalma. 1945. május 8. felszabadulást jelentett sokmilliónyi ember számára. Ennek immár kerek nyolcvan esztendeje van az idén.
Többéves
hagyományához híven, „a halott katona nem ellenség” jegyében, az idei európai
békenapon is az emlékezés, a kegyelet virágait vitte el a pápai Petőfi Városbarát
Egylet főhajtó küldöttsége a helyi áldozatok mementóihoz az Alsóvárosi
köztemető katonai parcelláiban.
A
második világháború halálos áldozatainak becsült száma világméretekben elérte
az 55 millió főt. Szervezett népirtás keretében a nácik cinkosaikkal együtt
meggyilkoltak 6 millió zsidót, köztük 600 ezer magyar állampolgárt. A
Szovjetuniónak 27 millió állampolgára pusztult el. A világégés súlyos
megpróbáltatásokat jelentett a pápaiaknak is. A honvédek, a leventék, a
légitámadások polgári áldozatai mellett a gettókba, illetve a koncentrációs
táborokba hurcolt izraelita vallásúak és más üldözött személyek közül vagy
kétezren veszítették el az életüket. Számos pápai édesanya, feleség, gyermek
gyászolta a Donnál eltűnt szeretteit is.
1945 tavaszán Pápán is romokon
kezdődött el az új élet. Az újjáépítés során közel nyolcvan romba dőlt ház
maradványainak eltakarításáról, ötszáznál is több megrongálódott épület
helyreállításáról, a gyárak hiányzó felszereléseinek pótlásáról, a megsérült
vízvezeték, villanyhálózat üzembe helyezéséről kellett a pápai lakosoknak
gondoskodniuk – ismertette Kerecsényi Zoltán lokálpatrióta, egyleti ügyvivő,
aki a síroknál állva a 185 éve született Sántha Károly (1840–1928) várpalotai evangélikus
lelkipásztor, író-költő Háborús idők imádságos könyvéből (1916) a békéért szóló
fohászt is felolvasta, továbbá a Lutheránus Világszövetség európai alelnökeinek
2025. május 8-i béke-üzenetéből is idézett:
„Nyolcvan évvel ezelőtt, 1945. május 8-án Európa népei a második világháború végét ünnepelték. A német területekről elindult folyamat több millió gyermek, nő és és férfi életét követelte. Számos európai ország számára ez a nap a náci rezsim elnyomó hatalma alól való felszabadulást is jelentette. Ezzel egy időben megkezdődött Kelet-Európa szovjet megszállása és elnyomása. Most, amikor erre a napra emlékezünk, felidézzük a múlt fájdalmát és a máig ható sebeket. Gyászoljuk a számtalan áldozatot, és a háború és a megszállás által okozott végtelen szenvedést. Ugyanakkor kifejezzük szolidaritásunkat mindazokkal, akik ma élik át a háború, a gyűlölet és az erőszak valóságát...”

(Forrás, fotók és további információk: https://www.facebook.com/petofiegyletpapa)